(folytatás 1. rész végétől)
12:10-es találka révén 13:00-kor már el is indultunk. Egy kis utazás után megérkeztünk az iskolába majd, majd következett a jól ismert szervezett unatkozás, megnézhettük a próbálnak mások, egészen ez ment 8-ig. Aztán meg kezdődött a felvétel, úgyhogy onnantól a backstageben unatkozhattunk. Egészen ez ment 11-ig, akkor indultunk vissza a hotelbe. Közben tudtam beszélni az amerikai lánnyal is, elhadart valamit a tőle megszokott beszédtempójában, amiből annyit vettem le hogy nem biztos hogy ma van ideje, majd inkább Pekingben, ahol a szállóban már nem leszünk elszeparálva egymástól.. utolsó esélyem hogy elmondjam neki amit akarok. Amúgy megint nagy volt a felhajtás itt a záró ceremónián, rengeteg fotós, meg kamerás, üvöltő nézőközönség, díszletek meg mindenféle fény effekt... a színpad nem egészen nekem való hely, erre ma is rájöttem, nem is tudom már hanyadszorra. A vacsora nem volt igazán laktató, amikor forgatás vannak meg ilyen elfoglaltságok akkor általában mekis kaját rendelnek nekünk valami óriási mennyiségben, és az nem a leglaktatóbb étel, még itt Kínában sem.. főleg hogy az adagok is szerintem kisebbek mint Európában, bár otthon se jártam már 1 éve mekiben, úgyhogy nem igazán vagyok képben ezzel kapcsolatban. De lassan le kéne feküdni, mert már 1:04 van és holnap 10:00-ig ki kell csekkolni, be kéne pakolni, és még beszélgetni is tervezek a szobatársammal, ugyanis van miről... Holnap elvileg 13:00-kor indul a gépünk Pekingbe, ahová az út kb. 2,5 óra hosszú, úgyhogy várhatóan késő estére már a hotelben leszünk. Nem nagyon tervezek aludni, inkább mászkálgatnék a városba ill. beszélgetnék azokkal, akikkel azután már valószínűleg sose fogok tudni. Jó éjt!
Helyi idő szerint 11:42 van, október 31., hétfő. Itt ülünk a Pekingi reptér A03 kapujánál, arra várva hogy felengedjenek minket a gépre... nagyon közel van már az eltávozás, nem hittem volna hogy ilyen hamar itt lesz. Még szívesen maradnék egy hetet, vagy kettőt... Ma este már a Pekingi hotelben leszünk, ott már csak egy éjszakát fogunk eltölteni, majd reggel már indulás is vissza Magyarországra. A családnál éreztem először, és utoljára honvágyat, azóta valahogy elmúlt. De sajnos már tényleg csak órák kérdése, én itt kell hagyjam Kínát. Lassan el kell indulni, mert nem sokára indul a gép, de azért gondoltam előkapom a laptopom és elütöm valahogy a hátralévő idő egy részét gépeléssel, ebben a fejezetben most tényleg csak az a lényeg hogy menjen az idő, nem terveztem magvas gondolatokat megfogalmazni.
Helyi idő szerint 18:19 van, itt ülök a pekingi hotelünk szállójának lobbijában. Túl vagyok már a vacsorán is, úgyhogy mostantól tényleg semmi dolgom, az amerikai lánnyal illetve a magyar szurkolónkkal szeretnék még beszélgetni. Hosszú még az este... Az út alatt amúgy semmi sem történt, egész napunk arra ment rá hogy átjöjjünk ide Pekingbe, a repülőn kapott „kaja” elég furcsa volt. Volt egy kis műanyag tálkában valami furcsa fekete kocsonyás lötty, aminek szaga nem volt, még íze se... de utóíze... nem is akármilyen! Mintha valami lágyított autógumit nyalogattam volna 20 percig. (Lehet hogy az volt?!) Ki tudja, itt Kínában minden elképzelhető, úgyhogy nem is ettem belőle többet mint 1 kanál, de az is sok volt...
Ezt a fejezetet már a saját szobámban írom, magyar idő szerint 20:10, kínai szerint 03:10... Kicsit fárasztó volt a 10,5 órás repülőút Kínából, ehhez képest a Bécs-Budapest már csak 10 percnek tűnt... Beszéltem az amerikai lánnyal is azóta, de sajnos nem teljesen úgy sült el ahogy terveztem... nem hagytak minket normálisan beszélgetni, ez volt a probléma... persze ma már tisztáztam vele a dolgot, és a külföldiek közül igazából csak tőle búcsúztam el. Szinte biztos, hogy soha többet nem fogom őt már látni élőben...
Lényegében ennyi történt Kínában. Minden nap próbáltam valamit írni a napomról, általában az én szemszögemből, szubjektíven, a saját véleményeimmel, észrevételeimmel és érzéseimmel teletűzdelve. Tudom, hogy Kína ezer arca közül, ha nem is a legszebbet, de a legszebbek egyikét láttam, tisztában vagyok vele, hogy van egy másik oldal is, ezt is próbáltam figyelni. Nagyon nem kellett keresgélni, hiszen az óriási méretek miatt a szélsőségek ebben a környezetben jobban kicsúcsosodnak, így láttam nagyon szépet, illetve nagyon nem szépet is. Ettől független Kína remek hely, bár a szmog kicsit zavaró tud lennie, úgy az összes mellékhatásával együtt ami van neki. Tudom, hogy még valahogy ide vissza kell térjek. Azért most egy kicsit örülök hogy végre itthon vagyok, de meg kell említenem hogy soha ilyen bánásmódban még nem volt részem idegenek részéről, mint most itt. Nagyon jól esett a sok törődés amit itt kaptam, erőt ad ahhoz, hogy folytassam a kínai tanulmányaimat. Nagyon nagy bölcsességet már képtelen vagyok megfogalmazni, nem aludtam már jó ideje... elegendőt pedig már 2 hete nem. Szerintem lassan el is vonulok, nyugovóra térek. Jó éjt mindenkinek!
